A fejlesztések megvalósítása a Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Program két intézkedésének keretében zajlik.
A két központi program egyfelől kijelöli a fejlesztés tantárgyi-műveltségterületi-tantárgyközi főirányait, másrészt törekszik olyan, tőle független projektteamek létrehozására és működtetésére, amelyek egyszerre garantálják a szakmai hitelességet és a fejlesztők szélesebb körének bevonását.

Nagy József: Gyakorlott olvasóvá válhat-e mindenki?

Fejér Zsolt: Magyarországi jó gyakorlatok

Korányi Margit: A közoktatás egészére fejlesztünk

Arató László: Képességeink tudatos fejlesztése

Rábainé Szabó Annamária: 9-10 évesek szövegértési képessége

 

 

 

Több mint 600 intézménynél a suliNova programcsomagjai

Idén szeptembertől mintegy 500 pályázó intézmény vezeti be a suliNova Kht. által 2004 nyarán elindult fejlesztési folyamat eredményeként tavaly 109 iskolában, illetve óvodában tesztelt kompetenciafejlesztő oktatási programcsomagokat. A 109 tesztelő intézmény a második tanévet kezdi meg a programcsomagok "finomhangolása" céljából.

Mindez azt jelenti, hogy immár több mint 600 intézmény alkalmazza az általa pályázati úton választott programcsomagokat.

Az oktatási programcsomagokat valamely kompetenciaterületen használó gyermekek, tanulók létszáma így 2006-ban eléri a 40 000-et, 2007-től meghaladja a 80 000-et.

A programcsomagokról

A programcsomag a tanulási-tanítási folyamat megvalósítását szolgáló komplex eszközrendszer, amely az ismeretek közvetítését a készségek, képességek tudatosan megtervezett fejlesztésével kapcsolja össze, és hosszú távon is mozgósítható, alkalmazásképes tudást kínál. A különféle tanulói eszközök mellett magában foglalja a pedagógus munkáját segítő módszertani, tanulásszervezési ajánlások sorát, valamint az értékelés eszközeit is. Az oktatási programcsomag jellegzetes elemei:

Szakmai koncepció: a kompetenciát alkotó képességrendszer meghatározása, leírása, a fejlesztés stratégiája, módszertana

Programtanterv: célok, követelmények, az értékelés elvei, a tananyag kijelölése, időbeli elrendezése, a képességfejlesztés fókuszai és csomópontjai

Tanári eszközök (modulleírások): részletes leírás egy-egy téma feldolgozásának menetéről, a tanulói tevékenységekről, az ajánlott eszközökről, módszerekről, tanulásszervezési és értékelési eljárásokról, a feladatok megoldása, szakirodalmi ajánlás stb.)

Tanulói eszközök: információhordozók, feladathordozók, papír alapú és digitális taneszközök (munkafüzetek, munkatankönyvek, digitális szimulációk és animációk)

Értékelési eszközök: a diagnosztikus bemeneti és követő mérés eszközrendszere

Továbbképzési programok: akkreditált pedagógus-továbbképzési programok a programcsomagok bevezetésére, alkalmazására, adaptálására

Támogató rendszer: tanácsadás, mentorálás és programkarbantartás a fejlesztő műhely részéről, internetes fórum, információk, jó gyakorlatok adatbankja: sulinovadatbank.hu

A tesztelés és a pedagógusok felkészítése

A most bevezetésre kerülő programcsomagok tesztelését a Térségi Óvoda-és Iskolafejlesztő Központok 12 konzorciuma végezte a 2005/2006-os tanévben több mint 100 intézményben, korrekciójukra májustól augusztusig került sor.

A suliNova Kht. maga képezte ki 2005. nyarán a tesztelést végző mintegy 1380 pedagógust, 2006 nyarán pedig biztosította a pályázaton nyertes közel 10.000 pedagógus, intézményvezető képzését végző szolgáltatók felkészítését. A suliNova készíti fel továbbá ezekben a hetekben a programcsomagokat most először alkalmazó pedagógusok mentorálását végző szakembereket (250 fő). Ők részt vettek a fejlesztés vagy a tesztelés munkájában, tehát előzetes jártasságot szereztek a gyakorlati alkalmazás tekintetében. A suliNova által felkészített szolgáltatók a nyár végén, az iskolakezdést megelőzően képezték ki azokat a pedagógusokat, akik szeptemberben alkalmazzák az iskolákban a programcsomagokat. E folyamat újabb állomása a pedagógusok által választott további, módszertani képzések megvalósítása, ami a jelen tanév során, fokozatosan történik meg. A suliNova 630 képzőt készített fel "képzők képzése" programja keretében.

Bekapcsolódtak a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő intézmények is

Elkezdte a programcsomagok bevezetését 142 "A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése" című pályázaton nyertes intézmény is. Sőt, elkészültek azok a kapcsolódó eszközök, melyeket idén 10 felsőoktatási intézmény tesztel, és a suliNova kifejlesztette azokat az Ajánlásokat, melyek az oktatási programcsomagok hat kompetenciaterületére és minden jellemző fogyatékossági típusra vonatkozóan nyújtanak segítséget az együttnevelést vállaló többségi iskolák pedagógusainak.

Programfejlesztés az esélyteremtés érdekében

A suliNova Kht. a magyar közoktatás megújítása során kiemelt feladatnak tekinti a szociálisan hátrányos helyzetű, különösen roma fiatalok oktatási sikerességének biztosítását. Az integráció feltételeinek kidolgozása során a színvonalas és eredményes oktatáshoz történő egyenlő hozzáférés, a társadalmi, valamint a munkaerő-piaci sikeresség biztosítása a célunk. Programunk közvetlen célja, hogy mintegy 8.000 pedagógus, pedagógiai munkát támogató szakember gyakorlat-orientált képzésével, valamint civil szervezetek, szülők, fenntartó önkormányzatok 2500 képviselőjének felkészítése által úgynevezett érzékenyítő programokon keresztül támogassa az integráció, hatékony együttnevelés elterjedését a magyar közoktatásban. A programnak köszönhetően 2004 és 2008 között várhatóan 270 közoktatási intézmény válik alkalmassá - a központi program szakmai szolgáltatásainak segítségével - a valódi esélyteremtésre a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára is.

"Versenyképes közoktatás - versenyképes gazdaság" konferencia

A suliNova Kht. - annak érdekében, hogy minél több, a közoktatásban tevékenykedő szereplőhöz juttassa el a versenyképes közoktatás megteremtésére irányuló törekvéseit -, szeptember 26-án konferenciát szervez a Madách Színházban mintegy 800 intézményvezető és fenntartó részvételével. A suliNova Kht. több vezető hazai gazdasági szervezet és multinacionális vállalat - köztük az IBM, az Oracle és a Kürt Rt. - sikeres gyakorlatain, nemzetközi oktatásügyi példákon, elsősorban pedig saját fejlesztései által mutatja be, hogyan segíthető elő a versenyképes hazai oktatás megteremtése.