Sajnáltam, hogy nincs gazdája...

Beszélgetés Papp Eszter bábtörténésszel, az Országos Színháztörténeti Múzeum
és Intézet Bábgyűjteményének vezetőjével

Eszter, kérlek, mutasd be néhány szóval a bábgyűjteményt!

A bábgyűjtemény olyan, mint az egész intézet, csak kicsiben. Különböző egységekre osztható: a tárgyi anyagon, a több száz bábon és díszleten kívül kéziratokat, terveket, fotókat, plakátokat, színlapokat és bábos vonatkozású képzőművészeti munkákat is gyűjtünk. Szinte a teljes magyar bábtörténet végigkövethető a gyűjteményben. A videófilm is immár gyűjteményi egységünk, egyelőre még csak kb. ötven darabos. Hosszú távon nagyon szeretném, ha minden hazai bábszínház elküldené intézetünknek évad végén előadásainak videóanyagát.
Legrégebbi bábunk az 1840-es évekből való, egy vásári vándor bábjátékos család, a Hincz família hagyatéka, akik 1841-ben kezdték járni a vásárokat, és egészen 1951-ig működtek bábosként, három generáción keresztül. Teljes hagyatékuk - több mint száz báb - itt látható a gyűjteményben. A Hincz-hagyatéknak az a fő érdekessége, hogy végigkövethető rajta, hogyan változtak a bábok száz év alatt, egyes bábokat átalakítottak: erre jó példa, hogy a vezetőpálcás marionettből zsinóros marionett vált az évek során.
A Hincz unoka már másfajta bábszínházat csinált, mint a nagypapa, 1895-ben letelepedett a Városligetben, és megnyitotta az Első Magyar Bábszínházat, amely valóban az első állandó bábszínház volt hazánkban. A hagyatékban metamorfózis-marionetteket is találunk, amelyek lényege, hogy meglepetést okozzanak, ébren tartsák a közönség figyelmét, például egy táncosnő egyszer csak átalakul léghajóvá és kirepül a színpadról, vagy egy csontváz szétesik darabokra, majd újra összeállt egésszé. A gyűjteményben - a magyar bábtörténetben egyedülálló - kubista figurák is szerepelnek a húszas évekből, A. Tóth Sándortól. A. Tóth Sándor Blattner Géza állandó munkatársa volt a párizsi Arc-en-Ciel (Szivárvány) bábszínházban, amelyet kint élő magyar képzőművészek hoztak létre. Az Arc-en-Ciel kifejezetten felnőttbábszínház volt, és kísérleti jellegű: különböző technikájú és stílusú előadásokat hoztak létre. Nagyon izgalmas és sikeres vállalkozás volt ez akkoriban, például ők mutatták be először franciául Az ember tragédiáját 1937-ben. Blattner Géza rendező minden színt más képzőművészre bízott. Az előadás megnyerte az aranyérmet a Párizsi Világkiállítás színházi szekciójában.
Az a legszerencsésebb, ha egy hagyaték teljes képet ad, vagyis nem csak bábokat tartalmaz, hanem kéziratok és fotók is tartoznak hozzá. A legkülönlegesebb fotóink André Kertésztől származnak, aki az Arc-en-Ciel állandó fotósa volt, ő dokumentálta az előadásokat.

Mivel a kiállításszervezés fontos része a munkádnak, megemlítenél néhányat az általad szervezett kiállítások közül?

Három éve gondozom a báb-gyűjteményt, most az ötödik kiállításomnál tartok, ami nem tűnik soknak. Általában hónapokig készülök egy eseményre. Felkérésre dolgozom, ha megkeresnek egy fesztiváltól, bábszínháztól vagy művelődési háztól. A "Menny és Pokol a bábok világában" volt a legelső kiállításom a Pécsi Galéria Pincegalériájában, 2001. nyarán a Pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon. Angyal- és ördögfigurákat állítottam ki. Érdekes, hogy sokkal nehezebb volt angyalt összeszedni, mint ördögöt, de végső soron ez érthető, hiszen az ördög mint negatív figura nagyobb kihívás egy bábtervező számára.
A Marczibányi téren 2002. februárjában egy "Rév István Árpád emlékkiállítás"-t szerveztem. Rév István Árpád Nemzeti Bábszínjátéka 1941-ben nyílt meg Budapesten. Egy évtizedes kísérleti és kutatómunka után valósította meg élete álmát, a bábszínházat.
ő volt színházának igazgatója, rendezője, dramaturgja és tervezője egy személyben. Az általa kifejlesztett bábtechnika a rudasbáb és a kesztyűsbáb kombinációja. Mozgatása alulról, billentyűkkel történt. A bábok gerincét üreges rúd képezte, amelyen hegedűhúrokat vezetett keresztül. Ennek köszönhetően a báb emberi mimikára volt képes: a beszédnek megfelelően mozgott a szája és a szeme. Egy figura több szerepet is játszhatott, mivel jelmezük és a gondosan megmunkált fafejek haja cserélhető volt. Megpróbáltam azt a folyamatot bemutatni, ahogy lépésenként összeállítható egy báb: külön kiraktam a fej részeit, a parókát, a jelmezt, a kész bábokat, előadásfotókat. Mindig azt tartom a legizgalmasabbnak, ha a tervet, a hozzátartozó bábot az előadásról készült fotóval, esetleg színlappal vagy egyéb dokumentummal együtt mutathatom be, hogy a teljes folyamat látható legyen.
Helsinkiben a Színházi Múzeumban az ottani muzeológusokkal együtt szerveztem a "Magyar bábművészet" című kiállítást. ők biztosították az installációt, én válogattam az anyagot. Eddigi munkáim közül a legnagyobb Észak-Spanyolországban, a Tolosai Nemzetközi Bábfesztiválra készült kiállítás, melynek az "Ablak Magyarországra" címet adtam. Ez esetben az volt a kérés - mivel a találkozón minden évben más a meghívott díszvendég, és 2002-ben Magyarország volt -, hogy átfogó képet nyújtsunk a magyar bábjátszásról, tehát nemcsak történeti anyagot válogattam, hanem kortárs anyagot is. 150 év bábjátszását fogta át a kiállítás, 452 bábot állítottunk ki.
Az volt a legfőbb szempontom, hogy minél több stílust, technikát, irányzatot mutassunk be, így aztán belevettem a kiállítás anyagába olyan alkotókat is, akik nem rendelkeznek hivatalosan bábtervezői papírral, de nagyon hangsúlyosan jelen vannak a magyar bábéletben egyedi stílusú alkotásaikkal. A Képzőművészeti Egyetemen frissen végzett fiatalok munkáiból is válogattam. Célom az volt, hogy mindenki megjelenhessen, hogy ne egyfajta ízlést, technikát, stílust tükrözzön a kiállítás. Mivel én még csak néhány éve foglalkozom bábművészettel, hónapokon keresztül jártam az országot, hogy minél nagyobb rálátásom legyen, és nehogy kimaradjon valami csak azért, mert én véletlenül nem találkoztam vele. Maga a tér, amit betölthettünk, hatalmas volt, 500 négyzetméter alapterületen 10 terem állt rendelkezésünkre.

Milyen volt a fogadtatás? Azt olvastam, hogy rengetegen mentek el, Tolosa lakosságának majdnem az egyharmada.

Igen, tényleg hatalmas siker volt. Tolosa tizennyolcezres város, és majdnem hétezren látogatták meg a kiállítást. Ott van igény erre, az emberek nagyon kíváncsiak voltak a magyar bábkiállításra. Bejött a koncepcióm, hogy a saját kö-zegükben, díszlettel együtt mutassuk be a bábokat, hiszen így az egyes előadások hangulatát is be tudtam csempészni, ez nagyon tetszett a látogatóknak. A tíz helyiségből az első háromban volt a történeti, a másik hétben pedig a kortárs anyag. Orosz Klaudia volt segítségemre a látvány kialakításában, hatalmas textilekkel díszítette a teret. A profi világító-stábnak is sokat köszönhettünk, mind a tíz szobát különböző színű fénnyel világították meg. Különleges volt a kiállítás plakátja is, Bodor Aladár bábfejei szerepeltek rajta, melyeket a tervező a harmincas években nagyüzemben gyártott. Kifaragta, majd gipszbe öntötte és sokszorosította a fejeket, amelyeket a cserkészboltokban árultak. Testet mindenki saját maga készíthetett hozzájuk otthon. Az Angliai Magyar Év szervezőinek is ezt a spanyol anyagot adtuk le referenciaként, és abban reménykedünk, hogy esetleg meghívást kapunk.

Ezt a kiállítást folyamatosan utaztatni szeretnéd?

Nem, ugyanezt a válogatást szinte lehetetlen összeszedni még egyszer, hiszen a kortárs anyagnak az a jellegzetessége, és egyben nehézsége is, hogy repertoáron vannak a darabok, folyamatosan használják a bábokat.
A történeti anyaggal egyszerűbb a helyzet, ebből állítottam össze egy utazó kiállítást "100 év - 100 báb" címen, mely az 1850 és 1950 közötti bábművészetet reprezentálja. Imre Barnabás olyan mobil installációt tervezett, hogy bármilyen térben felállítható, az általam kiválasztott 8 tervezőnek külön zugokat lehet kialakítani. Az első állomás Gent (Belgium), majd Zágrábban (Horvátország) állítjuk ki, itthon pedig a Bajor Gizi Színészmúzeumban látható szeptembertől október közepéig.

Bemutatnád a nyolc bábtervezőt, akiknek a munkái ezen a "100 év - 100 báb" kiállításon szerepelnek?

Természetesen ott lesznek Blattner Géza bábjai, az Arc-en-Ciel Bábszínház előadásait ábrázoló üvegdia-sorozat, és A. Tóth Sándor festőművész kubista marionettjei szintén ki lesznek állítva. ő úgy került az Arc-en-Ciel bábszínházhoz, hogy londoni tanulmányútjáról hazafelé tartva meglátogatta unokanővérét, Blattnerné Sulyok Helént Párizsban.
A látogatásból három év közös munka lett az Arc-en-Ciel Bábszínházban.
A. Tóth Sándor 1931-ben hazaköltözött, de tovább dolgozott az Arc-en-Cielnek. Pápáról küldte vagy személyesen vitte ki a bábokat Párizsba. Tevékenysége a kísérletező bábjátszásról fokozatosan az elméleti munkásságra és a pedagógiai bábjátszásra tevődött át. Üst Ubullal és Verj Elekkel, a kövér és a sovány cserkészfiúkkal a 30-as évek cserkészbábjátszásának állandó szereplőit teremtette meg, amelyek szintén láthatóak a kiállításon. A háború után a magyar bábos mozgalom élére állt.
Vele együtt működött Büky Béla, a kiállítás harmadik résztvevője, aki 1932-től kezdett árnyjátékkal foglalkozni, elsősorban magyar népmesékkel és versesmese-feldolgozásokkal járta az országot. A technikája egészen egyszerű volt: feketére festett kartonból aprólékosan kivágott árnyjátékokról van szó, amelyre hátulról színes selymet ragasztott.
Aztán szerepelnek Rév István Árpád bábjai a Nemzeti Bábszínjátékból. Első bemutatójuk, Arany János Toldija több mint 760-szor ment telt ház előtt. Nagy hangsúlyt fektettek a gyermekelőadásokra: iskoláknak, nevelőotthonoknak, árvaházaknak kedvezményes jegyeket biztosítottak, de műsorukon Haydn, Pergolesi kisoperái és a polgári drámairodalom divatos szerzői is megjelentek, például Vaszary János: Angyalt vettem feleségül. A felnőttközönség körében is divat lett a bábszínház. Bábszínházából tizenkét báb megmaradt, természetesen ezek is szerepelnek a kiállításon.
A következő fontos bábtörténeti alak, Szokolay Béla a harmincas években kezdett bábbal foglalkozni, ő is az A. Tóth Sándor és Büky Béla féle bábmozgalomban játszott jelentős szerepet. Marionettel kísérletezett leginkább, 1947-ben nyitott egy bábszínpadot Petőfi Színpad néven, és bábtanfolyamokat szervezett.
Szerepelnek a már említett Bodor Aladár-féle bábfejek is, és hát természetesen nem hiányozhatnak a vásári bábok sem: a Hincz és a Kemény család hagyatéka (ifjabb Kemény Henrik a mai napig aktív). ők hasonlóan három generációs bábos család, mint Hinczék, csak ők nem a Városligetben, hanem a Népligetben telepedtek le az 1920-as években, majd a marionettről fokozatosan áttértek a Vitéz László-darabokra.

Szerinted milyen itthon a bábtervező-képzés helyzete? Rengeteg szakmából érkeznek (festő, szobrász, ötvös stb.) azok, akik később bábtervezővé lesznek?

Amikor a spanyolországi kiállításhoz a katalógust írtam, pontosan ugyanezt a kérdést tettem fel az alkotóknak: ki honnan érkezett a bábhoz? Szándékosan nem egységesítettem a bemutatkozásokat. Van, aki egy idézetet adott ars poeticaként, és van, aki felsorolta az iskoláit. Ez a pár sor szerintem jellemzi a tervezőt, fontos, hogy ki mit tart meghatározónak, esetleg az első bábszínházi élményét, amely hatására elkezdett bábozni, vagy azt, hogy a színek és formák vonzzák. Tehát nem lehet általánosságban arra a kérdésre válaszolni, hogyan lesz valakiből tervező vagy például bábtörténész. Én elvégeztem Veszprémben a színháztudomány szakot, bábos vonatkozású színházelméletekből írtam a szakdolgozatomat. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábgyűjteménye akkor zárva volt, nem dolgozott ott senki. Nagyon izgalmasnak találtam ezt a gyűjteményt, sajnáltam, hogy nincs gazdája.

Ez egy folyamatos rendszerező munka?

Igen. Az elején úgy tűnt, hogy szinte lehetetlen rendbe rakni, rengeteg volt a dokumentálatlan, ismeretlen anyag. De belevetettem magam, megtanultam apró technikai részletekről felismerni egy-egy stílust, korszakot, egy-egy bábtervező keze nyomát, így jóval könnyebb a munka. Három év alatt sikerült nagyjából rendbe raknom, de még mindig nagyon sok a leltározásra váró anyag. Kutatókat is fogadok, egyetemistákat, bábművészeket, bábszínészeket, bábkészítőket, akiknek a tanulmányaihoz, munkájához szüksége van bármilyen segítségre. Van, aki szakirodalmat kér, más egy adott technikára kíváncsi. A Színművészeti Egyetem bábszínész osztályának és a Képzőművészeti Egyetem bábtervező szakosainak is tartottam már itt bábtörténetórát, így meg is nézhették a bábokat, melyekről beszéltem. Ezenkívül tartom a kapcsolatot az összes hazai bábszínházzal, társulattal, e-mail-kapcsolatban vagyok a külföldi bábmúzeumokkal. Ott vagyok a magyarországi bemutatókon, fesztiválokon. Igyekszem minél több előadást nézni szerte az országban, hogy tudjak az újdonságokról.

Melyek a legfontosabb hazai bábfesztiválok?

Fontos Kecskeméten a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozója, Pécsett a Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál, Nyírbátorban a Szárnyas Sárkány Utcaszínházi Találkozó, Sárospatakon a Zsákomban a bábom (mely az egy-két fős, kis társulatok fesztiválja), Győrben a Vaskakas Fesztivál, Pesten pedig a Kolibri szervezésében a Nemzetközi Utcaszínházi Találkozó, de évről évre egyre több a fesztivál.

Létezik még az a hagyományos bábos életforma, hogy valaki maga tervezi, készíti a bábokat, majd saját maga adja elő a darabot?

Ez az életforma - mert valóban az - a régi, több generációs bábos családokra volt igazán jellemző, de természetesen a kortárs bábéletben is tovább él. Ilyenek az alternatív, kis társulatok, mint a Ládafia Bábszínház, a Márkuszínház vagy Lénárt András egyszemélyes bábszínháza, a Mikropódium vagy a Titiri Színház.

Mit gondolsz egyes színházi formák keveredéséről?

Szerintem nagyon érdekes, ha élő színpadon használnak bábot, mint pl. a Krétakör Leonce és Léna c. előadásában, vagy Nagy József koreográfiáiban, aki szintén rendszeresen használ bábokat. A báb kitágítja a lehetőségek körét, olyasmit lehet vele bemutatni, amire élő színész nem képes, például a figurák megkettőzése, az ismétlés, a kicsinyítés. Legérdekesebb az irrealitás, a lehetetlen megjelenítése. Ez a mai nézőkben ugyanazt az izgalmat keltheti, mint az 1840-es évek széteső marionettjei a vásári bábjátékok nézőiben.

Tóth Ágnes Veronika