Piroska és a farkas
LANTOS P. ISTVÁN
A Csimota Kiadó igazi meglepetéssel jelentkezett a közelmúltban. Egy öt tagból álló illusztrátorcsapatot felkért arra, hogy egyenként, a saját értelmezésükben meséljék el a Piroska és a farkas történetét tizennyolc képben, szöveg nélkül. A szóban forgó illusztrátorok nevét érdemes megjegyezni, ezért felsorolom, és minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy a továbbiakban is név szerint említsem őket. Tehát Balogh Andrea, Baranyai András, Kárpáti Tibor, Rutkai Bori, Takács Mari. Két kivétellel már bemutattuk őket a Csodaceruza oldalain.
Ha óvónő lennék, megvenném az egész sorozatot, ha rajztanár, akkor is, ha kisgyermekes szülő, szintén. A könyvecskék külön-külön is kaphatóak, amit azért fájlalok, mert a sorozat igazi szerepe és értelme így kissé érvényét veszíti. Ha valaki választ egyet ezek közül a könyvek közül, akkor annyi történik, hogy saját ízlésvilágát, képi gondolkodásmódját igazolva begyűjt egy újabb csemegét, és a gyermeket is úgymond útbaigazítja ezáltal. Ha viszont mind az ötöt megvesszük, akkor egészen különös játék részesei leszünk pillanatok alatt, különösen akkor, ha azokban a rajzokban mélyedünk el gyermekünkkel együtt, amelyek első pillantásra nem tűntek olyan érdekesnek. Komoly elvonatkoztatási gyakorlat ez, ami valószínűleg a gyermekek számára sokkal könnyebben fog menni befogadóbb és szabadabb látásmódjuknak köszönhetően. Felsorolhatnám, hogy melyik alkotótól melyik rajz tetszik, vagy melyik nem annyira és miért, de az elemzés véget nem érő lenne, mivel annyi lehetőséget, szempontot villant fel az öt grafikus, hogy azt képtelenség röviden taglalni. Figyelemre méltó érdekesség, hogy az öt munka közül három esetben is (Baranyai András, Kárpáti Tibor és Takács Mari) a számítógép szolgált rajzeszközként, Balogh Andrea és Rutkai Bori munkáinál vegyestechnikáról beszélhetünk, de azért náluk szemmel láthatóan a papír volt a fő ihlető és nem a monitor.
Balogh Andrea izgalmas kétdimenziós térjátékot mutat meg sok apró eszközzel, díszítőelemmel, amelyek valahogy mégsem zavaróak, nem vonják el figyelmünket a történetről. Különösen érdekes, amikor áttetsző és fedett felületekkel kombinál. Azt is láthatjuk így, amit másképp nem láthatnánk.
Baranyai András ceruza helyett egeret használt, az ő figurái számomra a legkarakteresebbek, leginkább megszemélyesítettek. Egyszerűen nem értem, hogy lehet három vonallal jellemet adni egy figurának, de ő képes erre. Na jó, lehet, hogy van öt vonal is és egy kis árnyalat. A finom képi humor és kedvesség, valamint a megkapó színvilág igen vonzó.
Kárpáti Tibor koncepciója nagyon érdekes és játékos. Már a komplementerekre épülő színhasználat szokatlan. Kinyitom a könyvet, úgy érzem magam, mintha bevertem volna a fejemet és képtelen lennék fókuszálni. Majd kiveri a szemet a piros alapon lévő cián házikó, benne Piroska és a mamája. A figurák ikonszerűen, néhány "pixelből" megrajzolva jelennek meg. A végtelenül eszköztelen stílus azonban kivételes képi és ötletbeli szabadságot adott az alkotónak.
Rutkai Bori munkája tekinthető leginkább hagyományos felfogásban készültnek, de hiányozna is a sorozatból, ha nem lenne itt az ő stílusa is. Izgalmas, vibráló ecsetkezelése külön történetté áll össze, miközben lapozgatunk Ecsetkezelést mondtam, de ha jobban megnézem, lehet, hogy zsírkréta. Hm, de ha nagyon megnézem, akkor lehet, hogy ez is számítógépes program? Akárhogy is van, itt a manuális készségé a főszerep!
Takács Mari volt talán a legbátrabb. Ezt a mesét konstruktivista felfogásban megmutatni nem gyerekjáték! Vagy nagyon is az? A gyermeknek mindenképpen. A szereplők két-három körből állnak és mégis azonnal tudni, kiről van szó. Persze a farkas már könnyebb falat, a nagy szürke téglalapon látható fehér háromszögek egyértelműsítik, hogy kiről is van szó. A végső határokig leegyszerűsített formák miatt a felületes szemlélő számára kissé tartalmatlannak tűnhetnek ezek az oldalak, de ne feledjük, hogy egy gyermek sohasem felületes szemlélő!
