Megnyitotta kapuit az EDUCATIO oktatási szakkiállítás
GALÉRIA
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. 2008. január 18-19-én rendezi meg az Educatio 2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást a SYMA Sport- és Rendezvényközpont "A" csarnokában. A kiállítás célja, hogy bemutassa azokat az új kezdeményezéseket, kiadványokat, szolgáltatásokat, amelyek jellemzik a hazai közoktatási rendszert. A kiállítók zöme felsőoktatási intézmény, így azokat a felvételizni szándékozó fiatalokat is várják, akik tájékozódni szeretnének a továbbtanulási lehetőségekről.
A kiállításhoz programok is kapcsolódnak: az oktatásról szóló előadások, termékbemutatók színesítik a vásárt.
Ha valaki a közoktatás új kezdeményezései iránt érdeklődik, leginkább a Sulinova-Educatio Kht. standjait érdemes felkeresnie. A kompetencia alapú oktatás fogalma egyre többször elhangzik, de hogy mit is jelent valójában, azt azért még kevesen tudják. Az utóbbi években a kifejezés meghonosodását éppen a suliNova programfejlesztései, illetve az új Nemzeti alaptanterv bevezetése segítette. (A suliNova programfejlesztéseivel a Csodaceruza külön számban foglalkozott.) Átalakulóban van a módszertani kultúra, s bár jelenleg még csak az új programcsomagokat használó iskolák falai mögött következett be nagy változás (ez sem kevés: a már tesztelt és korrigált taneszközöket mintegy 500 pályázó intézmény alkalmazza második tanévben, felmenő rendszerben), a terv az, hogy 2012-ig ne maradjon olyan intézmény, amelyik nem változtat hagyományos módszerein. Mit is jelent nagyvonalakban ez a változás? Időt és teret kell biztosítani az egyéni és csoportos kutatómunkának, és a változó tudás közös megszerzése érdekében a pedagógus ismeretközlő, előadói szerepét meg kell változtatni. A hangsúly a mentori szerep kialakítására kerül, ahol a gyermekek egyéni fejlődési üteme szerinti oktatás és együttműködési, problémamegoldó készségeik fejlesztése lényegi, meghatározó értékké válik. Egy-egy téma közös és élményszerű feldolgozása olyan kompetenciaterületeket mozgat meg, melyek fejlesztését az oktatás - nemcsak hazánkban - elhanyagolta, továbbá azok a gyermekek is sikeresek lesznek, akik a pusztán verbális kommunikációt igénylő tanulási formák között rendre kudarcot vallanak. A befogadó iskola tiszteletben tartja azt, hogy a tanulók személyiségfejlődésének üteme eltérő, és változatos munkaformáival integrálni képes a szociokulturális hátrányokkal érkező gyermekeket is.
Mindezek a tényezők otthonosságot, sikerélményt biztosítanak diáknak, pedagógusnak, szülőnek egyaránt.
A kompetencia alapú oktatást és a hátrányos helyzetű, valamint sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai együttnevelését elősegítő programokat 2004-től a suliNova Kht, az Educatio Kht és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet önállóan vagy konzorciumi formában valósította meg. A suliNova Kht. és az Educatio Kht. 2007-ben egyesült, így a program befejezése és folytathatóságának biztosítása elsősorban az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Kht. felelőssége.
A világ a bevásárlókosarunkban!:
globális nevelés képzés tanároknak és diákoknak
Január 14-én kezdődik az Iskolák a világért! című projekt második szakasza, melynek keretén belül, az Artemisszió Alapítvány globális nevelés képzéseket szervez tanároknak és workshopokat tart diákoknak arról, hogy a nemzetközi mezőgazdasági kereskedelem hogyan tartja fent és mélyíti el a fejlett és fejlődő országok közötti egyenlőtlenségeket.
Napjaink szupermarketjeiben a világ távoli országaiból származó termékekkel találkozunk nap, mint nap. De vajon hányszor gondoltuk végig, hogy honnan is jönnek ezek az áruk, és hogyan élnek azok, akik megtermelték őket? Mindannyian vásárlók vagyunk, de vajon gondolunk-e rá, hogy vásárlásainkkal távoli helyeken élő emberek életét is befolyásoljuk? A globalizáció térnyerésével egyre inkább egymásrautaltságban élünk és kölcsönösen függünk egymástól.
Ma 1,2 milliárd ember él teljes szegénységben és mintegy 852 millió ember éhezik. Több, mint 95%-uk a fejlődő országokban él, legnagyobb részük vidéki területeken. A fejlődő országokban élő kistermelők számára élet-halál kérdése, hogy terményeikért (banán, kávé, kakaó stb) méltányos árat kapjanak. A jelenlegi mezőgazdasági kereskedelemi rendszer felépítése azonban a szegénységben élő kistermelők helyett a fejlett országok, s azon belül is a nagy multinacionális vállalatok érdekét szolgálja.
Az Iskolák a világért! című projekt keretén belül, az Artemisszió Alapítvány globális nevelés képzéseket szervezett tanároknak és workshopokat tartott diákoknak arról, hogy a nemzetközi mezőgazdasági kereskedelem hogyan tartja fent és mélyíti el a fejlett és fejlődő országok közötti egyenlőtlenségeket
Tanárképzések során a tanárok betekintést nyerhettek a jelenlegi agrárkereskedelmi rendszer működésébe és annak hatására a saját és a fejlődő országokban élők életére. Emellett megismerkedhettek globális nevelés módszertani hátterével és elsajátíthattak olyan interaktív, a tanteremben könnyen alkalmazható gyakorlatokat, amellyel a vidéki szegénység témáját az iskolai tanórák keretében feldolgozhatják a diákokkal.
A tanárképzések során együttműködtünk Simonyi Borival (Védegylet) és France Mutomboval (Afrikáért Alapítvány), akik a nemzetközi agrárkereskedelemről, illetve, Kongó helyzetéről tartottak egy-egy nagyon izgalmas előadást.
A diákworshopokon középiskolás diákokkal dolgoztuk fel a mezőgazdasági kereskedelem témáját játékos gyakorlatokon keresztül. A workshop az alábbi témákkal foglalkozott:
- honnan származik a csokoládé?
- mi jellemzi a fejlődő országokban élő cukor-, kávé-, kakaó, banán-, tea- termelők életét?
- ki profitál a nemzetközi banánkereskedelemből?
- mit tehetünk fogyasztóként egy igazságosabb világért?
A projekt következő szakaszában további képzéseket szervezünk diákoknak és tanároknak egyaránt 2008 és 2009 folyamán. A projekt további szakaszaiban lesz még mód a képzésünkön részt venni. Ha érdekli képzésünk, kérjük írjon az alábbí emailcímre: artemisz@artemisszio.hu
A projektet az Európai Unió támogatja.
További információ: Koppány Judit: 20 481 7895
Iskolák a világért!- A globális nevelés beillesztése az közoktatásba
A világ, melyben élünk egyszerre lett kisebb és mégis bonyolultabb a globalizációnak köszönhetően. Az áruk, emberek és az információáramlása korábban nem látott mértéket ölt, melynek következtében a világ népei egyre inkább kölcsönös függésben élnek. Ahhoz, hogy a globalizáció társadalmi, gazdasági, környezeti és politikai hatásait megértsük, nem ragadhatunk meg egy nézőpontnál, hanem a jelenséget teljes komplexitásában érdemes vizsgálnunk. Ez az alapelve a globális nevelésnek.
A globális nevelés célja az, hogy felhívja a figyelmet helyi cselekedeteink globális következményeire, hatásaira, ezáltal hozzásegítve minket ahhoz, hogy kilépjünk mindennapi világunkból, s megismerjük azon emberek hétköznapjait, akik más országokban, más kontinenseken élnek.
Az Iskolák a világért című projekt! a mezőgazdasági termékekkel (mint például a banánnal, rizzsel, cukorral) folytatott kereskedelem példáján keresztül illusztrálja az Észak (elsősorban európai országok) és Dél (fejlődő országok Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában) közötti kapcsolatokat és függőségeket. A projekt elsődleges célja, hogy a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos témákat bevezesse az iskolai oktatásba az alábbi négy országban: Ausztria, Lettország, Szlovénia és Magyarország. Ahhoz, hogy ezt a célt elérhessük a következő tevékenységet valósítjuk meg:
- Globális nevelés képzéseket szervezünk tanároknak Ausztriában, Lettországban, Szlovéniában és Magyarországon
- Globális nevelés képzéseket szervezünk pedagógushallgatóknak Szlovéniában és Lettországban
- Globális nevelés workshopokat tartunk diákoknak Ausztriában, Lettországban, Szlovéniában és Magyarországon
- Pedagógia anyagokat gyűjtünk, fejlesztünk és teszünk közzé a projekt honlapján
Partnerek
Welthaus Graz (A), Welthaus Linz (AT), Welthaus Klagenfurt (AT), Welthaus Wien (AT), Artemisszió Alapítvány (HU) , MiTi (LV), Humanitas (SI).
A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósul meg.