A Naphegy Kiadó könyvei
Vladimír ©kutina: Hol lakik az idő?

Kinga az ablakban áll, és azon töpreng, hogy vajon hol lakik az idő. Szüleitől és testvérétől folyton azt hallja, hogy nem érnek rá vele foglalkozni, mert nincs idejük. Elhatározza, hogy elmegy, és megkeresi az időt. Barátságot köt a közeli templom toronyórájának mesterével, aki a kedvéért megállítja az időt. A szerző az idővel kapcsolatos filozófiai kérdéseket a gyermekek számára is érthető módon boncolgatja. A mese tanulsága elsősorban nekünk, felnőtteknek szól: Legyen mindig annyi időnk, hogy gyermekünket meghallgassuk! Vladimir ©kutina cseh művész hosszú, gazdag munkássága során számos könyvet és tévéjátékot írt. A Hol lakik az idő? című mese eredetileg egy gyermekeknek szóló tévéjáték forgatókönyvének készült. Mivel műveit politikai tevékenysége miatt 1968 után az akkori Csehszlovákiában nem játszhatták, ©kutina átírta a történetet. A tartalmas, gondolkodásra késztető történetet Marie- José Sacré rajzai gazdagítják. A belga születésű művésznő illusztrációi a világ számos kiállításán sikert arattak. Francia és japán elismerésein kívül, háromszor is elnyerte a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyvvásár Critici in Erba díját. 3 éves kortól ajánljuk.
Különleges vászon gerincű kötésben, ezüstnyomással! (Kiadó: Naphegy Kiadó, ISBN: 9638706457, 2250 Ft)
Max Bolliger: Manómese

A mese éneklő manója mindenkit megörvendeztet csodálatos hangjával. A többi manó boldogan hallgatja őt, és hálából mindennel ellátja, amire csak szüksége van. Egy napon azonban nem tud ellenállni az aranygyűrű, az aranykorona és az aranyhintó csillogásának. Azáltal, hogy megszerzi őket, elveszíti azt, ami a legnagyobb kincse volt. Vajon megleli-e újra csengő hangját és elfelejtett dalait? A tárgyak a fontosak vagy a bennünk lakozó értékek? A mese a mai kor gyermekei számára különösen fontos tanulsággal bír. Max Bolligernek, napjaink egyik legismertebb gyermek és ifjúsági írójának minden története örök emberi értékekről szól. A gyermekeknek írt művei egyetlen európai óvoda könyvespolcáról sem hiányozhatnak. Peter Sís, nemzetközi szinten ismert grafikus, könyvillusztrátor, író és rendező is egyben. Számos díjnyertes gyermekkönyve jelent meg saját illusztrációival. Világszerte rendez kiállításokat legújabb munkáiból. A Manómese a Naphegy Kiadó idei palettájának egyik legkülönlegesebb darabja. A rengeteg illusztráció igen részletesen jeleníti meg a mese szövegét, így a még olvasni nem tudó kicsik számára is pontosan megelevenítik a történetet. 3 éves kortól ajánljuk. (Kiadó: Naphegy kiadó, ISBN: 9638706481, 2250 Ft)
Arcadio Lobato: Csillagmese

Egy kedves csillag az égen esténként titokban hallgatja, amint Heléna édesanyja egy hercegnőről mesél. A mesebeli hercegnő arra vágyik, hogy egy napon lehozhasson egy csillagot az égről. A csillagocska látni szeretné a hercegnőt, ezért egyik éjjel leszáll az égről, és meglátogatja Helénát. A csillag a valódi hercegnőre, annak fényűző ruháira és gyémántpalotájára kíváncsi. Mit tesz Heléna, hogy ne okozzon csalódást a szokatlan látogatónak? És vajon hogyan veszi rá a szófogadatlan csillagot arra, hogy visszatérjen az égre? Arcadio Lobato meséjében költői módon keveredik az álom és a valóság. A bájos történetet a szerző művészi illusztrációi gazdagítják. Alkotásaiért több illusztrátori díjat elnyert, és művei Bolognában és Tokióban mindig nagy elismerést aratnak. A könyv a Naphegy Kiadó művészi mesekönyveket népszerűsítő sorozatában jelenik meg. Igazi, megnyugtató esti mese. 3 éves kortól ajánljuk. (Kiadó: Naphegy kiadó, ISBN: 9638706473, 2250 Ft)

|
Jó, hogy van a Naphegy kiadó!
Négy új könyv került ismét a boltokba a Naphegy kiadó műhelyéből. Négy olyan könyv, amelyet minden mesekedvelő gyerek számára elérhetővé kellene tenni. Több okból is. Az egyik az, hogy a gyerekek nagyon ritkán találkoznak művészi értékű illusztrációkkal. Sajnos a szülők többsége még mindig nincs tudatában annak, hogy ők maguk milyen igénytelenek e tekintetben. (Leggyakrabban az a szempont, hogy ismerős legyen a mesefigura a televízióból, vagy a szülő gyermekkori kedvence legyen a könyv, vagy legyen színes, szagos, de mindenképpen klasszikus... Sajnos a legtöbb ismert klasszikus mese olyan igénytelen kiadásban kapható, hogy nem is tekinthetők már könyvnek. És érdekes módon ezek a könyvek még mindig eladhatók.)
A másik ok, amiért fontos lenne, hogy a Naphegy-könyvek eljussanak a gyerekekhez az, hogy a könyveik szólnak is valamiről. Olyan történetek, amelyekkel a gyerekek szívesen azonosulnak, és amelyek segítenek megérteni a számukra bonyolult világot. Például a Mese a rózsaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát című mese - gyönyörű képekkel (Eric Battut illusztrációival) - két jóbarát elválásáról, és ennek következményeiről szól.
Vajon képesek vagyunk-e könnyíteni a lelkünkön, ha elveszítjük a legjobb barátunkat? Valószínűleg nagyon sok gyerek átélt már hasonló szituációt, mint a kis rózsaszín elefánt. Egy költözés egy világ összeomlását jelentheti, és bizony ehhez erősnek kell lenni. Sok esetben a szülők sem rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyekkel az ilyen jellegű fájdalmat enyhíteni tudják. Talán észre sem veszik, hogy gyerekük mitől szenved. Egy ilyen mesekönyv segítségével nagyon sok minden a felszínre kerülhet, a gyerekek számára rendkívül nagy segítség tud lenni. Hiszen az ő nyelvükön, a mese nyelvén hallják és látják saját történetüket.
A Mikulás és a kiscica azért is lehet a kedvencünk, mert végre kapható egy olyan mesekönyv, amelyik nincs tele giccses, ronda mikulásokkal, és a történet is egészen más, mint amit már milliószor hallottunk. Egy fekete kiscica utcára kerül, és a hidegben menedéket keres, amikor éppen arra szánkázik a Mikulás, aki megszánja és magával viszi. A kiscica minden házba elkíséri a Mikulást, mindaddig, amíg az egyik lakásban egy pohár tejet, illetve egy gazdit nem talált... A kislány, akihez eljutott, még aludt, de amikor felébredt, a legkedvesebb Mikulás-ajándék várta. Anatolij Burikin illusztrációival ez a kedves történet sok kisgyermek kedvenc mesekönyve lehet.
A Pauli, gyere haza és a Téli varázslat a második kötetei két új sorozatnak. Egy kis nyuszi és egy vakond a kötetek főszereplője, mindkettővel szívesen azonosul a kisgyerek. Pauli története minden családban lejátszódik előbb vagy utóbb. Nincs annál elviselhetetlenebb, amikor igazságtalanul büntetnek bennünket. Paulival is ez történik. Nem tett semmi rosszat, mégis ráfogják, hogy ő törte össze a tányérokat. Még magyarázkodni sincs lehetősége. Nem csoda hát, hogy elbújdosik. A történet jól végződik, mindenki a keresésére indul, és meg is találják. Az is kiderül, hogy ki a tettes.
Vakondok, a világgal éppen ismerkedő kisgyermek megtestesítője. Minden, amit nem ismer, a maga feje szerint képzel el (az előző kötetben a Holdat szerette volna megkapni, és elérhetőnek is hitte ezt a kívánságát), így a jégcsapot csillogó gyémántnak képzeli, és örömmel cipeli haza, de közben a varázseszköz elolvad... A téli varázslat azonban még így is megmarad. A csillogó borítójú könyvvel sok kisgyermeknek örömet lehetne szerezni.
Jó, hogy van a Naphegy kiadó, így most már mérce is lehet a szülők számára, hogy milyen könyvet érdemes a gyerekek kezébe adni... Reméljük, előbb-utóbb sokan felismerik, és csak ezek, illetve a hasonló színvonalú könyvek lesznek a kedvenceik.
Szóljon hozzá Ön is!
BÖNGÉSZŐ JÁTSZÓHÁZ - MÁSKÉPPEN GONDOLOM
"A BESZÉDHIBÁS GYERMEKEKÉRT" közalapítvány és a NAPHEGY kiadó
szeretettel meghívja kedves óvónő, tanító, gyógypedagógus, fejlesztő kollégáit és az érdeklődő szülőket szakmai napjára.
A képzés célja, hogy megismertessük az érdeklődőket egy könyvcsaláddal, amely kitágíthatja a világot, és amelyben a kép többet mond a szónál. Különböző szekciókban megmutatjuk, hogy mi, gyakorlatban dolgozó szakemberek fejlesztőmunkánkban hogyan használjuk a BÖNGÉSZŐ könyvekben rejlő lehetőségeket.
A szakmai találkozó időpontja: 2007. november 17. (szombat) 9-16 óra
Helyszíne: Városmajori Gimnázium, Budapest, II. kerület Városmajor utca 71.
Részvételi díj: 3000 Ft
Program
Naphegy-könyvek
A Naphegy Kiadó idén alakult, és kisgyermekeknek szóló könyvek megjelentetésére vállalkozott. A kiadó alapítóit, Szigethy Katát és Horváth Gyulát kérdeztük.
- Milyen céllal jött létre a kiadó?
Szigethy Kata: - Úgy találjuk, hogy a könyvekkel még éppen csak ismerkedő legfiatalabb korosztály számára sajnos még mindig elég kevés igazán jó színvonalú könyv készül. Pedig ahhoz, hogy a gyerekek könyvet szerető olvasókká váljanak kiemelten fontos, hogy mi kerül ebben a nagyon fogékony, első időszakban a kezükbe. Rengeteget beszélünk róla, hogy az illusztrációk mennyire komoly hatással vannak képzeletviláguk alakulására, esztétikai látásmódjuk fejlődésére, hogy a történetek, melyeket fölolvasunk nekik, alakítják értékrendjüket, világlátásukat, mégsem fordítunk elég hangsúlyt arra, hogy a szülőkben tudatosítsuk, mennyire meghatározó, mit adnak a bölcsődés, óvodáskorú kicsik kezébe. Szeretnénk tehát a könyvválasztáshoz tanácsokkal szolgálni, és természetesen azoknak a lelkes kiadóknak a táborát gyarapítani, akik a legfiatalabb olvasókat is komolyan veszik.
Horváth Gyula: - Szerettünk volna továbbá azon az igen sajnálatos helyzeten változtatni, hogy az európai gyerekkönyvkultúra mai remekei oly kevéssé ismertek itthon. Fontosnak érezzük, hogy ne csak a felnőtt és az ifjúsági korosztály sikerkönyvei, hanem a piciknek szóló képeskönyvek közkedvelt darabjai is eljuthassanak a magyar gyerekek kezébe. Sok olyan könyv vár még itthoni kiadásra, melyeket szinte minden európai nyelvre lefordítottak már, és joggal tarthatnak számot az igényes magyar közönség érdeklődésére is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne terveznénk saját köteteket is, de az idei évben német és svájci kiadók könyveit adjuk ki magyarul. Ezek a művek egytől egyig nemzetközileg elismert írók, és többszörösen díjnyertes illusztrátorok gondos keze alól kerültek ki.
- A szülők sok esetben a betűket keresik a könyvekben, és ha nem találnak benne elég sok szöveget, nem is tartanak rá igényt. A ti könyveitekben éppen a képeken van a hangsúly. Hogyan érveltek a képeskönyvek mellett?
H. Gy.: - Ahogy nő a gyerek, az illusztráció nyugodtan lehet kevesebb, hogy ne korlátozza a fantáziát, de a kicsiknek a képek még nagyon fontosak. A két-három éveseket mesével még nem lehet túl hosszan lekötni, a szép, színes képek nézegetése azonban remek szórakozás. A gyerek az írott szöveget nem igényli, hiszen nem is érzékeli, hogy a szülő olvas. Ő csak azt hallja, hogy anyu, apu mesél. És ha ez a mese a képek alapján mindig más és más, ha szabadon formálható a napi események és a gyerek pillanatnyi lelkiállapota, érdeklődése fényében, az sokkal többet ad, mint egy "kész mese" egyszerű fölolvasása. A gyereknek ebben a korban a közös időtöltés a fontos, a közös könyvnézegetés. És ez a pozitív érzelmi helyzet, amit a gyerek a szülővel való közös mesélés közben átél, a későbbiekre nézve meghatározó lehet. Ezen is múlik, hogy szereti-e majd a könyveket idősebb korában. A mesén tehát kevesebb a hangsúly, mint magán a mesélésen, a közös élményen. Persze a szülőnek sok esetben egyszerűbb és kényelmesebb valamit fölolvasni, mint kitalálni, sőt a gyerek is igényli az állandóságot a mesékben, de azt látjuk, hogy aki egyszer ráérzett annak az ízére, hogy milyen az, amikor a gyerekkel közösen írjuk a saját mesénket, az mindig keresni fogja a szinte szöveg nélküli képeskönyveket.
Sz. K.: - Azt se felejtsük el, hogy az ekkora gyerek olvasni még nem tud, tehát ha sok a szöveg és kevés a kép, az neki egyedül nem szórakoztató. Képes böngészőink azonban rengeteg történetet mesélnek el az illusztrációk nyelvén és így igen gyakran a gyerek veszi át a mesélő szerepét, és egyedül is hosszasan és élvezettel böngészget.
- Akkor, ha jól értem, ezt a részletgazdagon illusztrált, szinte szöveg nélküli műfajt képes böngészőnek neveztétek el. A szülőkön kívül a könyvtárosok és a pedagógusok számára is hasznosak lehetnek ezek a kiadványok. Ők hogyan tudják használni munkájuk során?
Sz. K.: - A szórakoztatás és a kellemes időtöltés mellett, ennek a műfajnak a fejlesztő értéke óriási. Olyan nyilvánvaló dolgokon túl, mint a figyelem, a koncentráció, az analógiás gondolkodás, a szókincs fejlesztése, remek lehetőség a feladattudat erősítésére, a szelektív információgyűjtés képességének kialakítására, és amit kevesen tudnak, de nagyon fontos, a részletek közti aprólékos keresgélés nagyon hasonló szemmozgást és agyi tevékenységet igényel, mint később az olvasás. Ezáltal remekül előkészíti a betűfelismeréshez szükséges készségek fejlődését, és így hozzájárulhat bizonyos típusú olvasási zavarok megelőzéséhez. Több óvodában használják már a foglalkozásokon, és fejlesztő pedagógus szakértőnk tanítja a módszert továbbképzéseken. Az óvodások mellett az idősebb korosztály is remekül használhatja az idegennyelv-tanulás során, hiszen a hétköznapi helyzetek megjelenése a képeken rengeteg nyelvi játék, feladat lehetőségét rejti magában. Nagyon hiszünk abban, hogy ezek a könyvek jól használhatók az oktatásban, ezért szeretnénk annyival segíteni az oktatási intézményeket és könyvtárakat, hogy számukra jelentős kedvezményeket biztosítunk.
- Milyen terveitek vannak, idén még milyen újdonságokra számíthatunk?
H. Gy.: - Az idén megjelenő könyveink között két képes böngésző szerepel. Az egyik gyönyörű akvarelleken mutatja be egy lovagvár életét (Ki vár a várban?), a másik pedig egy négyrészes, a négy évszakhoz kötődő sorozat első tagja (Téli böngésző). Most került boltokba egy játékos, rímes találós kérdéseket tartalmazó duett (Melyik állat rózsaszínű?, és Bárcsak lennék vagány bárány!), és hamarosan érkezik egy kedves mese a barátságról, ahol a gyerekeket egy levelezős játékba is szeretnénk bevonni (Barátom, Gombocska és a mágikus levelek története). És amire az idei programunkból a legbüszkébbek vagyunk, az a Művészi Mesekönyvek című sorozatunk, mely egyből négy kötettel indul, és igazi, szívhez szóló esti meséket tartalmaz, gyönyörű, művészi illusztrációk kíséretében. A könyvek egységes megjelenéssel, különleges vászongerincű kötésben látnak majd napvilágot (Csillagmese, Manómese, Hol lakik az idő?, Az állatok karácsonya). Reméljük, legalább annyi öröme telik majd az olvasóinknak ezekben a könyvekben, mint amennyit nekünk a velük való munka okozott.
A kiadó weboldala: www.naphegykonyvek.hu
|