Ilustrarte - ahol a könyvkészítésből művészet lesz

Hagyományteremtés volt a szándék, amikor két évvel ezelőtt első ízben rendezték meg az Illustrarte kiállítást a portugáliai Barreiróban.
Az idén már 32 országból 476 beküldött pályaművet kellett a szakmai zsűrinek feldolgozni. A cél természetesen az 5000 eurós Illustrarte Award elnyerése, de a kiállítandó 50 pályamű közé bekerülni sem kis dolog. Idén a fődíjat a portugál Joao Vaz De Carvalho nyerte el, Magyarországot pedig (csak úgy, mint előző alkalommal) Kárpáti Tibor illusztrációi képviselik. A kiállítás november 1. és 11. között lesz megtekinthető Barreiróban.
A zsűri tagjai olyan jeles alkotók voltak, mint Kveta Pacovská, José de Guimaraes, Vicente Ferrer, Frederique Bertrand és Carll Cneut. Az alábbiakban a vele készült online interjút olvashatják.

Mi az Ilustrarte kiállítás jelentősége? Miben különbözik a többitől (például a bolognaitól vagy a pozsonyi BIB-től)?
Ez egy verseny, amely kreativitásra és újításra buzdít. Már a nevében is szerepel az ART ('művészet') szó. Ez egy teljesen szabadszellemű és független világméretű versengés. Egy nagyszerű megjelenési lehetőség nekünk, illusztrátoroknak, és semmilyen kereskedelmi tevékenységhez nem kapcsolódik. Úgy gondolom, hogy az Illustrate az egyik legfontosabb eseménnyé fog válni a könyvillusztrációk világában. Még csak a második alkalommal rendezték meg, és igazán elégedett voltam a szép számban beküldött munkákkal a világ minden pontjáról.

Tagja voltál a zsűrinek ebben az évben - mik voltak a fő szempontok a válogatás során?
Amikor egy kép meglep (akár a képi elbeszélésmódon keresztül, akár a használt technika miatt). Az eredetiség természetesen. A találékonyság.
A legtöbb illusztráció egy már létező szöveg mentén jött létre. Amikor azonban csak a puszta illusztrációkat látja az ember, megnő annak a jelentősége, amit csupán a kép mond el.

Az összes zsűritag elismert művész a gyermekkönyvek világában, noha mindegyikőtöknek megvan a saját, jól felismerhető stílusa. Hogy tudtatok együttműködni egy csapatban?
Ez olyasvalami, amiben én is egy kicsit bizonytalan voltam. De aztán amikor a zsűri végre összeállt, csak követtük a belső megérzéseinket, és ugyanakkor sikerült egy csapattá is válni. A munka minősége ezt mindig megmutatja.

Hogyan érzékeled napjaink gyermekkönyveinek világát? Történtek-e változások, vannak-e uralkodó trendek? Mik lehetnek a kelet-európai könyvek esélyei véleményed szerint?
Napjaink gyermekkönyveinek világa: a leguralkodóbb trend szerintem, hogy a gyermekkönyvek sokkal többfélék, sokszínűbbek, és azt hiszem, ez olyasmi, amivel mindenki jól jár (úgy értem, a könyvek készítői és az olvasók is). Egyáltalán nem ellenzem, hogy legyenek nagyon kommersz és sematikus könyvek is a piacon, de emellett kell lennie olyan könyveknek is, amik eltérnek ezektől. Egy gyereknek az a jó, ha lát többféle dolgot, mert az szélesíti képzeletének horizontját.
Egyszerűen szólva: kellenek könyvek, amelyekkel elalszik egy gyerek, és kellenek könyvek, amelyek éberen tartják kérdésekkel és új gondolatokkal.
Nincs teljes rálátásom a kelet-európai gyermekkönyvekre, de úgy érzem, hogy a kelet-európai országok is elkezdtek felzárkózni és szélesítik a könyvválasztékot mostanság. Azt gondolom, hogy az egyik legígéretesebb hely napjainkban.

A saját karrieredet illetően mit tekintesz a csúcspontnak ebben az évben? Van-e még olyan feladat, aminek szívesen tennél eleget?
Hihetetlenül szerencsésnek érzem magamat abból a szempontból, ahogy a pályám alakult, úgyhogy végül is mindent csúcspontként könyvelek el. Amit különösen élvezek, az az, hogy sokat utazhatok az utóbbi időben, hogy a könyveimet mutassam be külföldön. Valami, aminek még szívesen tennék eleget, az, hogy eljussak egy kelet-európai országba is a könyveimmel; ennek igazán örülnék.

(Források: www.ilustrarte.web.pt; www.carllcneut.com)