Emlékmorzsa-szedegetés
Pompor Zoltán
Őszintén be kell vallanom, hogy komoly fejtörést okozott 2007 legfontosabb gyermekirodalmi, gyermekkönyves eseményeinek felidézése. Ez persze nem azt jelenti, hogy kevés fontos esemény történt ebben az évben, hanem azt, hogy egyéb bokros teendőim mellett sajnos nem jutott annyi időm ezek számontartására, mint a korábbi esztendőkben. Elkezdtem hát böngészni az Interneten és gyermekem könyvespolcán, hátha valami mégis eszembe jut, és nem volt hiábavaló az erőfeszítés, egymás után jöttek elő az emlékek, melyeket egy tízes listába össze is gyűjtöttem. A lista természetesen szubjektív, csupán azt jelzi, hogy számomra mennyire meghatározó volt az adott jelenség az idei évben. Azért, hogy az olvasó számára is izgalmas legyen, visszafelé haladok. Kezdjük a tizedikkel!
10. Ugyan számos ismeretterjesztő könyv jelent meg 2007-ben, mégis a kedvencem a Budapest gyerekekkel. Gyakorló szülőként is tapasztalom, hogy még egy ekkora városban is nehezen találni olyan értékes programokat, izgalmas helyeket, ahol felnőtt-gyermek egyaránt jól érezheti magát. A JEL-KÉP Kiadó gondozásában megjelent könyv szerzői ismert és kevésbé ismert helyekre kalauzolnak, a könyv egyes fejezetei régiónként kínálják a legkülönfélébb programokat. Jó kézbe venni a könyvet, Bátki László kedves illusztrációi és a könyv áttekinthető szerkesztése megkerülhetetlen "szakkönyvé" teszi szülők, pedagógusok számára a kiadványt.
9. A Móra kiadó hosszú évtizedekig - a gondos szerkesztői munkának is köszönhetően - a minőségi gyermekkönyvek kiadójának számított.
Az utóbbi évek nagy csalódása volt számomra, hogy a kiadó gazdasági megfontolásból a jól fogyó klasszikusok mellett vámpír-regények kiadásába is kezdett: Darren Shan könyvei egész Európában nagy sikernek számítanak a tinédzserek körében, a fiatalok hazánkban is sikerszerzővé tették a rémkönyvek íróját. Örömmel tapasztaltam, hogy 2007-ben a Móra visszatalált az igényes gyermekkönyvek keskeny ösvényére! Nyulász Péter Zsubatta és Miazami kötetei a legkisebbeknek és szüleiknek, Zelk Zoltán A három nyúl című verses meséje Szalma Edit illusztrációival, valamint a Medve-sorozat az igényes illusztrációt kedvelőknek nyújt feledhetetlen perceket.
8. Thomas, a gőzmozdony betört a hazai piacra is! Megfejthetetlen rejtély, hogy a gyerekek miért szeretik ezt a sorozatot. A Sodor-szigetén játszódó mozdony-kalandok előbb csak animációs filmen, újabban viszont már könyvekben is eljutottak a hazai rajongókhoz. Az őrület korántsem akkor nálunk, mint Angliában, ahol a könyvesboltokban külön Thomas-részleg található könyvekkel, játékokkal, filmekkel. Bár a felnőttek számára meglehetősen idegen a bárgyú mosolyú mozdonyok légiója, érdemes kicsit a történetek mögötti erkölcsi tanulságra figyelni: minden mese a munkáról, a hasznos életről szól, igaz elég direkt módon, mégis szórakoztatva tanítja a társadalom egyik alapjának számító értéket: a becsületes munkát.
7. Decemberben megjelentek a Magvető kiadónál Varró Dani, Tóth Kriszta és Kovács András Ferenc verseskötetei! Kötelező olvasmány mindhárom!

6. Philip Pullman Sötét Anyag-trilógiáját először a Magyar Könyvklub kiadásában olvastam, és rögtön beleszerettem a szerző fantáziavilágába. Az első könyv megfilmesítése izgalmas fantasy-kalandot ígér, aki nem olvasta még, jegyvásárlás előtt mindenképpen tegye meg, az Alexandra Kiadó újra kiadta a könyveket, sajnos a harmadik kötetet régi fordításban. Pullman kritikai megközelítéséhez (A fantasy esete a posztmodernnel) pedig ajánlom Nagy Boldizsár blogját: http://kritikusvagyok.sfblogs.net.
5. Paulovkin Boglárka 2007-es mesekönyvében - Róka és egér új otthont keres - az otthontalanságról és a minden félelmet feloldó barátságról mesél gyerekeknek, felnőtteknek. A kiváló illusztrátor, kiváló mesélő is! Gyógyszerként írnám fel minden szomorú, magányos felnőttnek!

4. Az utóbbi időben alig találkozunk fiataloknak szóló történelmi témájú könyvvel. Lázár Ervin Magyar mondák gyűjteménye óta a legörvendetesebb esemény Kiss Attila Altináj című könyve volt, mely a honfoglaló magyar nép életét mutatta be a fiatal Csábán kalandjain keresztül. Idén a Medveszívvel folytatódott a kaland! Lenyűgöző, magával ragadó, ahogyan Kiss Attila mesél, mintha az archaikus idők mesélőit hallgatnánk. A távoli korok emberének mindennapjait eleveníti meg, misztikus utazás népünk múltjába, identitáserősítő.

3. Kárpáti Tibor Csókolom pókmajom című könyvét nemcsak azért zártuk szívünkbe, mert kisfiunk három felolvasás után kacagva ismételgette a rigmusokat.

2. Az OSZK Könyvtári Intézete és a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) közös projektjeként létrejött Gyerekirodalmi adatbázis az 1994 és 2005 között megjelent összes gyermekkönyv közül 750 kötet rövid ismertetését tartalmazó adattár deklarált célja, hogy segítse a szülőket, a pedagógusokat és a fiatal olvasókat az olvasmányválasztásban. A Könyvtári Intézet munkatársai (Bartók Györgyi, Hölgyesi Györgyi, Kis Klára) a könyvek bibliográfiai adatainak leírása mellett néhány bekezdésben ismertetik a könyveket. Ezek a néhány soros recenziók a gyermekkönyvek objektív (tartalmi, formai) leírásai mellett szerencsére szubjektív értékítéleteket is tartalmaznak, ezáltal ténylegesen ajánlásokká, kritikákká válnak. Az adatbázis igényes kivitelezésű honlapja a: www.ki.oszk.hu/gyerekirodalom webhelyen érhető el.
1. Kétségtelenül a legfontosabb gyermekkönyv-eseménye az évnek a Naphegy Kiadó létezése!Szigethy Katalin és Horváth Gyula munkájának látható gyümölcsei vannak: szép és vidám könyveiket lapozgatva-olvasgatva újra egymásra talál szülő és gyermek. A művészi mesekönyvek képi - és szövegvilága örök gyermekkori emlékké válik, a lapozgatókhoz pedig már pedagógiai segédanyag, sőt szakmai nap is kapcsolódik!
