1-3 éveseknek
A vakond és az esernyő
Azon tűnődöm, mi lehet a titka azoknak a meséknek, melyek évtizedeken át elbűvölnek kicsiket és nagyokat egyaránt.
Mi lehet a titka a kis vakondnak? Talán ami A. A. Milne Micimackójának, hogy a humora egyetemes, és az gyermeki világ amit felidéz, mindannyiunknak ismerős.
A kis vakond számomra a "cseh Micimackó", mert épp oly naiv őszintséggel, bölcsességgel fedezi fel, fogadja be a világot, mint angol társa. Mindkét hős a gyermeki állapot filozofikus ártatlanságát idézi. Persze lényeges a különbség is, mert Milne Micimackójában (köszönhetőn Karinthy Frigyes remek fordításának), a nyelvi, míg a kis vakondban a képi humor dominál. Bővebben
Mimi a forgalomban
Ki a csuda ez a Mimi? Talán egy táncosnő? Dehogyis! Mimi rózsaszín fülű, rózsaszín tappancsú fehér kisegér, aki éppen a munkagépén ül egy forgalmi dugó kellős közepén.
Mögötte sok-sok különös jármű áll, bennük sok-sok érdekes állat, például: teknős, majom, strucc, pingvin, elefánt, mókus, nyuszi stb. És csak várnak, várnak.
Nem értik miért kell olyan sokáig vesztegelniük. Aki kihajtja a hosszú, leporellószerű, keménylapokból álló könyvet, megtudja ezt a titkot, és segíthet az állatkáknak, hogy folytathassák útjukat, közben kicsi ablakokat is talál minden oldalon, melyek mögött újabb kis titkokra lelhet.
A tiszta színek és formák közel állnak a kicsikhez. Elsősorban 1-3 éves korúaknak ajánlható ez a derűs sorozat, amelyet az ARENA kiadó jelentetett meg.
Gazdag Erzsi:
Száll a sárkány
(2-4 éveseknek)
Gazdag Erzsi kötetéről a tavasz jut eszembe. Vidám, napfényes, szellős és könnyed versikék, mondókák füzére Lukáts Kató rajzaival díszítve. Ezek a gyermekversek egy olyan költőnő tollából származnak, aki érti a gyermekek nyelvét, együtt tud gondolkodni a kicsikkel. Ennek köszönhetően a versek egyszerű, de játékos formája mögött komoly, nevelő hatású tartalom található, és éppen ez az, amit manapság az önjelölt gyermekvers-faragók előszeretettel elhagynak.
Gazdag Erzsi gyerekverseiben egyetlen fölösleges, öncélú kifejezés sem található. Engedi a kicsiket elmélyedni a vers hangulatában, alázatosan szolgálja a kis olvasókat. Ennek köszönhetően már az egész kis gyermekek is megérezhetik azt a különös örömöt, amit az ember csakis a betűkbe feledkezve tapasztalhat. Örök szabály, amit sosem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az írás az mesterség, az olvasó pedig inas. Gondoljuk végig, mostanában hány mesterhez adnánk szívesen gyermekünket tanulni?
(Papirusz Duola)
Lantos p. István